Diákkal hozták hírbe az egykori alpolgármestert, megindult a nyomozás Közoktatás
MTI

Diákkal hozták hírbe az egykori alpolgármestert, megindult a nyomozás

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben...

Kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség abban az ügyben, amelyben Szabó Ferenc, Körmend lemondott kereszténydemokrata alpolgármestere ellen tettek feljelentést, mert állítólag egykori tanítványával, egy most 16 éves diáklánnyal folytatott évek óta tartó viszonyt.

Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője múlt kedden azt közölte az MTI-vel, hogy állampolgári bejelentés történt az ügyben, amelynek nyomán feljelentéskiegészítést rendeltek el. A szóvivő az MTI érkelődésére hétfőn már azt mondta: megindult a rendőrségi nyomozás, amelyet kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény alapos gyanújával ismeretlen tettes ellen rendeltek el.

Ezzel a korábban elrendelt feljelentéskiegészítés okafogyottá vált, de gyanúsítás még nem történt az ügyben. Szabó Ferenc egy hete még azzal indokolta lemondását az MTI-nek, hogy magánéletében történtek változások, illetve egyéb munkái szaporodtak meg annyira, hogy a továbbiakban nem tudja ellátni alpolgármesteri feladatait, de jelezte, hogy egyéni körzetében továbbra is önkormányzati képviselő kíván maradni.

A politikus akkor nem adott egyértelmű választ, hogy a jövőben is a Fidesz-KDNP színeiben kíván-e tevékenykedni a közéletben, annyit azonban megerősített, hogy január 27-én lemondott a pártjában viselt tisztségeiről. Az MTI-nek KDNP-s forrásból hétfőn megerősítették, hogy Szabó Ferenc azóta már kilépett a pártból is.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.