2013. január. 18. 22:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 16:07 Közoktatás

Cáfolja Malawi, hogy Madonna alapítványa iskolákat épített

Malawi kormánya cáfolta Madonna alapítványának azt az állítását, amely szerint a segélyszervezet tíz iskolát épített a...

Malawi kormánya cáfolta Madonna alapítványának azt az állítását, amely szerint a segélyszervezet tíz iskolát épített a délkelet-afrikai országban. A kormány szerint a Raising Malawi alapítvány tíz már meglévő iskolát bővített ki egy-egy új osztályteremmel. 

"Az iskolák, amelyeket állítólag az alapítvány épített, már léteztek" - mondta el Eunice Kazembe oktatásügyi miniszter. Közleményét a politikus a "félreértések tisztázása" érdekében adta ki. 

Az amerikai popénekesnő december végén közölte, hogy az alapítvány tíz iskolát emelt Malawiban és segítségükkel 4871 gyermek tanulhat. Madonna évek óta Malawi elkötelezettje: két gyermeket adoptált az országból és szervezetén keresztül több millió dollárt adományozott árva gyermekek támogatására.

Malawi a világ legfejletlenebb országai közé tartozik. Tizenhárom millió lakosának mintegy negyven százaléka kevesebb mint napi egy dollárból él.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.