Botrány egy dunaújvárosi iskolában: óráról vittek el több diákot a rendőrök Közoktatás
Eduline

Botrány egy dunaújvárosi iskolában: óráról vittek el több diákot a rendőrök

Több fiatalkorú diákot is elvittek a rendőrök tanóra alatt egy dunaújvárosi középiskolából, szexuális erőszak elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a rendőrök - írja a Bors.

A lap szerint az erőszak iskolán kívül, szerda este történt, az iskola igazgatója a Borsnak azt mondta, hogy egy szerelmi kapcsolat fajult tettlegességig.

A szülők azóta egyeztettek, a 16 éves gyerekek pedig már vissza is térhetnek az osztályaikba.

A szexuális erőszak egyetemista áldozatait segíti a volt eBay-vezér

Az egyetemeken előforduló szexuális visszaélések jelentését megkönnyítő weboldal is egyike azon hat kezdeményezésnek, amely idén együttesen 7,5 millió dollár (1,9 milliárd forint) támogatást kap az amerikai eBay vállalat egykori elnöke, Jeff Skoll milliárdos alapítványától. A Skoll Alapítvány minden évben 1,25 millió dollárral támogatja néhány olyan kezdeményezés működését, amely hatékony és innovatív megoldásokkal szolgál a világ társadalmi és környezeti problémáira.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.