2013. március. 14. 23:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 14. 14:12 Közoktatás

Botrány Svédországban: szexuális érettséget igazoló oklevelet kaptak a diákok

Szexuális érettségüket igazoló oklevelet kaptak 14 éves gyerekek Svédországban egy egyházi konfirmálótáborban.

Szexuális érettségüket igazoló oklevelet kaptak 14 éves gyerekek Svédországban egy egyházi konfirmálótáborban. A gyerekeknek az igazoló papír mellé jelvényt is adott a nemi felvilágosító tanfolyamot tartó férfi "Szexre alkalmas" felirattal. Svédországban a törvény szerint 15 éves kor alatt tiltott a szex. 

A gyerekek Rödeby városában vettek részt egy Szerelem és szex című kurzuson, ennek végén adta nekik a tanfolyamot vezető férfi az okleveleket és jelvényeket. A kurzus a svéd egyházon belül folyt, ám olyasvalaki szervezte és tartotta, aki a Svéd Szexuális Oktatási Szövetség (RFSU) emberének adta ki magát. Mint kiderült, dolgozott is a szervezetnek, csak éppen évekkel korábban.

A tanfolyamot engedélyező lelkész, Mats-Ola Nylen felháborodott szülőktől értesült a dologról. Mint mondta, becsapva érzi magát, a férfi RFSU feliratú pólóban volt. Nylen ugyan ott akart lenni az előadáson, ám a férfi megkérte, hogy maradjon távol, mert feszélyezhetné jelenléte a hallgatóságot. "Korábban fiatalok arra panaszkodtak, hogy az egyház nem beszél szexuális kérdésekről" - tette hozzá mentegetőzőn.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.