Bosszút állnak a kockás inges tanárokon? Közoktatás
Eduline

Bosszút állnak a kockás inges tanárokon?

Az NGM-nek az sem számít, ha mindenki támogatja az adott pályázót, a CKP szerint a kockás ing az oka.

Hiába szeretnének intézményvezetői posztot azok a szakközépiskolai tanárok, akik részt vettek a tiltakozásokban, úgy tűnik, előttük ez a kapu bezárult – erre jutott a Népszabadság több egyedi eset megvizsgálása után.

A lap említ egy szekszárdi példát, ahol indoklás nélkül utasították el a „kockásinges” tanár egyedüli érvényes pályázatát. Ezzel még azt a helyzetet is felvállalta a tárca, hogy az iskolának másfél hónapja nincs vezetője.

A Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó szakközépiskolák igazgatói pályázatánál az sem mindig számít, ha valaki a helyi önkormányzat, a szülői szervezet, a diákönkormányzat és a tantestület támogatását is magáénak tudhatja.

A Civil Közoktatási Platform ügyvivő testületének tagja, Juhász Ágnes a lapnak azt mondta, vagy fenntartják a helyeket olyanoknak, akik egyelőre nem felelnek meg a feltételeknek, vagy pedig tényleg a tiltakozásban való részvételük miatt babrálnak ki a pályázókkal.

Ha a második eset igaz, akkor ezzel jogsértést követnek el azok, akik elutasítják a pályázatokat – mondta Juhász. A Tanítanék Mozgalom nyílt levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez. Az NGM nem válaszolt a lap kérdéseire.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.