Beindultak a diákok: ezt követelik Balogtól Közoktatás
Eduline

Beindultak a diákok: ezt követelik Balogtól

A Független Diákparlament 52 pontban foglalta össze, mit szeretnének látni a tanulók a köz- és a felsőoktatásban.

A listát még csütörtökön adták át Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszternek, most pedig már a Facebookon is olvashatók a pontok.

A felsőoktatás terén például követelik a kancellári- és konzisztóriumi rendszer eltörlését. Arra persze nincs sok esély, hogy a kormány elálljon a konzisztóriumi rendszertől, pár hónappal a bevezetés után, de a kancellárokat is sokat dicsérik a kormány részéről az egyetemek adósságának csökkentése miatt.

A közoktatásban szeretnék elérni, hogy oktassák a demokráciát, hogy érthető nyelven függesszék ki az iskolák falaira a diákok jogait. Szeretnék azt is, hogy fakultatív legyen a hit- és az erkölcstan.

Az adott oktatási intézmény dönthessen a fenntartójáról, valamint a vezetőség kapja vissza gazdálkodási jogköreit – áll az ötös pontban, ám ez nem hatotta meg a kormányt, tegnap átment a parlamenten a totális államosítás.

A tanárlázadás során már előkerült követelések is a listán vannak: a diákok és tanárok terheinek csökkentése, az adminisztratív terhek csökkentése, a tankönyvpiaci verseny visszaállítása.

A diákparlament egyre aktívabb az utóbbi időben, a szombati tüntetésre külön készültek. Nemrég rendkívüli fórumot tartottak, ott döntöttek a követeléseikről.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.