Feladta a leckét a pedagógusoknak a miniszter: mostantól kötelező jó tanárnak lenni Közoktatás
MTI

Feladta a leckét a pedagógusoknak a miniszter: mostantól kötelező jó tanárnak lenni

Jó tanárnak lenni lehet, hogy eddig luxus volt, de mostantól kötelező - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott ünnepségen, amelyen elismeréseket adott át pedagógusoknak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Balog Zoltán hangsúlyozta, a pedagógusoknak bízniuk kell abban, hogy a kormány döntései a jó oktatás ügyét szolgálják. Kifejtette: közösen kell gondolkodni az oktatásról, a nevelésről, az iskoláról, hogy ezek milyen helyet foglalnak el az életben, milyen hatásuk van, mit tanul meg a diák, és mit nem, és hogyan lehet együttműködni a családdal. Fontos, hogy ezek ne csak szűk szakmai kérdések legyenek, hanem társadalmi konszenzus alakuljon ki - tette hozzá.

Hangsúlyozta: 2010-ben felhatalmazást kapott a kormány a választóktól, hogy a rendszerváltozás óta érintetlenül hagyott vagy alig reformált, rosszul működő rendszereket megváltoztassa. Az átalakítás mára lezárult. Most itt az ideje komolyan beszélni a szakmai és tartalmi kérdésekről - mutatott rá.

Hozzátette: a pedagógusoknak joguk és kötelességük, hogy munkájuk mellett érdemben befolyásolják hivatásuk körülményeit, beleszóljanak a szakmai és etikai kérdésekbe. Hogy hivatalos tere legyen a szakmai vitáknak, a minisztérium létrehozta a Nemzeti Pedagógus Kart. Először kapnak a magyar pedagógusok ilyen lehetőséget - mondta a miniszter, arra kérve a pedagógusokat, hogy éljenek vele.

A tárcavezető beszédében kiemelte: a díjazottak eddig is kötelezőnek érezték, hogy többet adjanak, mint ami kötelező, hogy a munkájukban legyen olyan többlet, amely a szakmából hivatást csinál, és amely által az egész nemzet gazdagodhat. Az állam, a kormány feladata, hogy megteremtse a feltételeket, amelyek mellett a pedagógusok a hivatásukra koncentrálhatnak, figyelemmel kísérje munkájukat és visszajelzést adjon arról - közölte.

Balog Zoltán a díjátadón köszönetet mondott Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárnak, aki "az első sorban állt mindig", és "bátran kiállt és küzdött a jó oktatásért". Továbbá háláját fejezte ki Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárnak, amiért mindig számíthatott bölcs tanácsaira.

Balog Zoltán megjegyezte: a díjak visszajelzések, és jó lenne, ha a köznevelés új rendszere is segítené a visszajelzést. Idén először a tankerületek vezetőitől is érkeztek felterjesztések az elismerésekre, tehát már ők is figyelnek, értékelnek - fogalmazott.

Az eseményen a miniszter Eötvös József-, Szent-Györgyi Albert-, Apáczai Csere János-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át kiemelkedő munkájukért több mint 170 pedagógusnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.