Nagy változások jönnek holnaptól, minden megváltozik a közlekedésben Közoktatás
MTI

Nagy változások jönnek holnaptól, minden megváltozik a közlekedésben

Péntektől életbe lép a tanítási időben érvényes menetrend a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain.

A közlekedési társaság szerdai közleménye szerint a tanítási időszakban érvényes menetrend általában a nyárinál sűrűbb indulásokat jelent, főképpen a reggeli és a délutáni csúcsidőben. Az autóbuszvonalakon több mint száz, a trolibuszhálózaton tíz járművel több közlekedik, mint a nyáron, villamosból több mint negyvennel, a metróból pedig néggyel többet adnak forgalomba.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tanév kezdetekor rendszeresen megnő a bérletvásárlók száma, ezért a BKK azt javasolja, hogy aki teheti, elővételben váltsa meg bérletét és lehetőleg a kevésbé frekventált helyszíneken üzemelő automatákból.

A budapesti tömegközlekedési járatok a 2016/2017-es tanévre érvényes okmányokkal legkésőbb a 2017. október 31-ei kezdőnappal megvásárolt bérletekkel vehetők igénybe. Utána csak a 2017/2018-as tanév első félévére érvényes diákigazolvánnyal vagy közoktatási, illetve felsőoktatási intézmény által kiadott, ideiglenes diákigazolványnak minősülő, sorszámozott igazolással használható a kedvezményes bérlet. A tanköteles korúak diákigazolványa érvényesítő matrica nélkül is érvényes.

Hivatalos: így néz ki a 2017/2018-as tanév első féléve, a legfontosabb dátumokkal

Lassan (vagy nem is annyira lassan) közeledik a tanév első napja. Mikor kezdődik, meddig tart a 2017/2018-as tanév első féléve? Íme, a legfontosabb dátumok. A 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek), az első félév 2018. január 26-ig tart, az iskolák február 2-ig értesítik a tanulókat és a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.