Az állami szerv is szólt: kevés lesz a pénz az oktatásra, de magasról tettek rá Közoktatás
Eduline

Az állami szerv is szólt: kevés lesz a pénz az oktatásra, de magasról tettek rá

Tudták, hogy kevés a pénz a Klik működésére, de minden ment tovább, most 120 milliárdot kell emiatt többletként az oktatásra fordítani.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Heti Válasznak múlt héten elmondta, amit korábban az Eduline is megírt, hogy bár szóltak a 2016. évi költségvetés tervezésekor, hogy nagyon keveset szánnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra, ennek ellenére

a véleményünket figyelmen kívül hagyták. A kapkodás ára, hogy a mostani pótköltségvetésben már 120 milliárd forintot kell adni a szervezetnek.

- fogalmazott Domokos. Kitért arra is, hogy úgy látta, az egykori egyetemi vezetők "alapvető pénzügyi-gazdasági hozzáértés nélkül irányítottak".

Egy éve az ÁSZ-elnök szintén a Heti Válasznak úgy nyilatkozott, hogy az egyetemek "a két végén égették a húszezreseket" az uniós források felhasználásánál, szabálytalanul. Hozzátette, a feltárt szabálytalanságok miatt számos eljárás indult, mely végén akár 100 milliárdot is vissza kell fizetni az Uniónak.

A tapasztalatok szerint a hiányos állami források miatt a kutatásra kapott uniós támogatások egy részét a működtetésre fordították egyes egyetemek és főiskolák.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.