Kivették az iskolából, hogy közfoglalkoztatottnak adják Közoktatás
eduline/mti

Kivették az iskolából, hogy közfoglalkoztatottnak adják

Az LMP törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a 18 év alattiak ne vehessenek részt a közfoglalkoztatásban. A párt szerint ennyi idősen még az iskolában van a fiatalok helye.

 

Szél Bernadett országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján a közfoglalkoztatást egy csapdának nevezte.

Szerinte ha valaki 16 évesen kerül bele abba, nehezen keveredhet ki, a szegénység foglyává válik.

Emlékeztetet egy olyan fiatal esetére, akit keresőképtelen szülei azért vettek ki az iskolából, hogy közfoglalkoztatottként tarthassa el a családot. Erről a HVG írt először, a cikket itt olvashatjátok.

Az LMP társelnöke bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, mert az szerinte nem az oktatás és az innováció erősítésére koncentrál.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.