Állami iskolák: elstartolt a megyei intézmények átvétele Közoktatás
MTI

Állami iskolák: elstartolt a megyei intézmények átvétele

Kilenc, korábban megyei önkormányzati fenntartású intézménnyel megalakult a Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ...

Kilenc, korábban megyei önkormányzati fenntartású intézménnyel megalakult a Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK), amely tízmilliárd forintos költségvetéssel működteti az átvett intézményeket - jelentették be a Tolna Megyei Kormányhivatal vezetői kedden.

A szervezet a Tolna Megyei Általános Művelődési Központot, a Tolna Megyei Levéltárat, a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumot, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtárat, a Wosinsky Mór Múzeumot, a megyei gyermekvédelmi igazgatóságot, valamint három, integrált szociális, gyógypedagógiai és szakképző intézményt vett át a megyei önkormányzattól - mondta Tóth Ferenc megyei kormánymegbízott.

Azt szeretnék elérni, hogy bizonyos átszervezésekkel minél olcsóbban, ezzel együtt hatékonyan tudják működtetni az intézményeket, ennek lesznek személyi következményei - mondta a kormánymegbízott. A dereguláció, mint mondta, március végéig lezárul, addig az intézményvezetőknek újra kell pályázniuk az állásukra.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.