Aláírásokat gyűjtenek a szülők, nem akarják az egyháznak adni az óvodát Közoktatás
Eduline

Aláírásokat gyűjtenek a szülők, nem akarják az egyháznak adni az óvodát

Aláírásokat gyűjtenek Kiskunhalason a szülők, akik az ellen tiltakoznak, hogy az önkormányzat átadja a Csipkeházi Óvodát a katolikus egyháznak. Az érintett 65 családból már 63-an írtak alá az ívet.

Korábban már írtunk arról, hogy az egyház megkereste az önkormányzatot azzal, hogy átvenné az intézményt. A szülők azonban attól tartanak, hogy megszűnne az óvoda mostani szabad szellemisége a váltással.

Az önkormányzat a baon.hu szerint felhatalmazta a polgármestert az egyházzal való tárgyalásra, de még semmi sem dőlt el.

Az intézmény vezetői is a váltás ellen állnak ki, a pedagógusok a közalkalmazotti státuszukat féltik, ami elveszne azzal, ha elszakadnának az önkormányzattól.

Az egyház már működtet egy óvodát a városban, ráadásul úgy tudni, anyagi gondokkal sem küszködik a Csipkeovi.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.