Kitűnő riportot közölt az al-Dzsazíra a donyecki 58-as számú iskola életéről. A kelet-ukrajnai lázadók kezén lévő városban található intézmény mindennapjait két újságíró figyelte egy éven át, 2015 májusától kezdődően, amikor az oroszbarát szeparatisták és a Kijev által kivezényelt csapatok már egy éve harcoltak. A terület ekkor már a függetlenedni vágyók kezén volt.

Hiába volt ekkor már érvényben a Minszkben megkötött fegyverszünet, többször is evakuálni kellett az iskolát a közeli gránátbecsapódások miatt, míg a riporterek ott tartózkodtak.

A háborúban katonák és civilek is sokan odavesznek, de az életben maradottakra is szörnyű hatása van a harcnak. Bemutatják például, milyen gyűlöletet képes szülni az emberekben egy ilyen helyzet. Az iskola igazgatója például kijelenti, hogy az ukrán oldalon harcolók nem is emberek.

A riport bemutat egy kislányt, aki a tavalyi nyarat jobb híján egy katonai táborban töltötte, azóta pedig harcolni szeretne. Az újságírók az anyjával is beszélnek, és bár ő nem mondja ki, de nem valószínű, hogy azt szeretné, hogy a lánya részt vegyen a harcokban.

Miközben a legtöbben elmenekültek a háború elől, a megmaradt diákok megkapják a jó öreg ideológiai nevelést: a kisebbeket agymosásnak vetik alá, az idősebb diákok fegyverhasználatot tanulnak. Úgy látszik, nem csak abból lesz katona, aki az akar lenni.

Egy 16 éves fiú a riportereknek arról beszél, inkább továbbtanulna, ha végez az iskolával. A tanárnője erre közbevág, hogy ha mégsem veszik fel egyetemre, fegyvert foghat, de a srác hajthatatlan, ő orvos szeretne lenni. Kicsit úgy érződik a tanár későbbi válaszából, hogy elvárás feléjük a diákok ideológiai nevelése, és hogy a hadsereg felé tolják őket. Ez így egy kissé olyan, mintha senki sem gondolna arra, mi lesz, ha kitör a béke. Vagy már nem számítanak rá.