A nap képe: Süsü vitt ajándékokat a tolcsvai rászoruló gyerekeknek Közoktatás
eduline/mti

A nap képe: Süsü vitt ajándékokat a tolcsvai rászoruló gyerekeknek

Több száz kiló élelmiszerrel, gyermekruhával, játékokkal és a legnépszerűbb mese főhősével, Süsüvel érkeztek a tolcsvai napköziotthonos óvodába a Hadart Színház tagjai és az SOS Gyermek Alapítvány munkatársai csütörtökön, a jótékonysági akcióval kétszáz rászoruló gyermek, száz család élelmezését segítették a színművészek.

Az esélyegyenlőségért kiálló teátrum társulata és az alapítvány képviselői azért választották a tokaj-hegyaljai települést, mert ott szinte minden kiskorú hátrányos helyzetű - mondta az eseményen Háda János, a Hadart Színház alapító vezetője, aki az adományt Fodros Ivánnal, az SOS Gyermek Alapítvány elnökével és a Süsüt alakító színművésszel, Bárány Gergellyel adta át a kicsiknek és a családokat képviselő Csoma Ernő (Fidesz-KDNP) polgármesternek.

A színház törekszik arra, hogy ősszel több hátrányos helyzetű településen informatikai eszközökkel segítse a kisiskolásokat - mondta Háda. Másfél évvel ezelőtt a Süsü, a sárkány című zenés mesejátékukat vitték el Tolcsvára, a falu gyermekei addig még nem láttak színházi előadást.

Fodros Iván, az SOS Gyermek Alapítvány elnöke elmondta: legfőbb céljuk a Magyarország területén élő - önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került - családok, elsősorban gyermekek támogatása.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.