A kormány enged a török kérésnek, vizsgálják a budapesti iskolát Közoktatás
Eduline

A kormány enged a török kérésnek, vizsgálják a budapesti iskolát

A külügy vizsgálódik a török kormány kérése után.

Mint pénteken mi is beszámoltunk róla, a török kormány a sikertelen puccs után, valószínűleg politikai okokból bezáratna egy Budapesten működő nemzetközi török iskolát is.

Korábban még nem adott a kormány megerősítést arra a török sajtóinformációra, mely szerint tényleg érkezett ilyen kérés Ankarától, péntek délután azonban az Indexnek elismerte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy felvették velük a kapcsolatot az ügyben.

Sőt, a külügy azt is közölte, kész vizsgálatot indítani az említett intézménnyel kapcsolatban. Arról egyelőre nem tudni többet, pontosan milyen vizsgálat indul az Orchidea kéttannyelvű nemzetközi iskola körül.

Az iskola eközben sajtótájékoztatón közölte, hogy magyar intézményként, a Nemzeti Alaptanterv szerint működnek, mindenben megfelelnek a törvényi előírásoknak, és az oda járók támogatásán (óvodában havi 100, általános iskolában 130, gimnáziumban 150 ezer forint a díj), valamint az állami normatíván kívül sem az intézmény, sem a fenntartó Prizma alapítvány nem kap pénzt senkitől. Hangsúlyozták azt is, hogy sem a gyerekeket,sem a tanárokat nem éri semmiféle vallási, politika, ideológiai befolyás az iskolában - írja a portál.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.