A diákok többsége távol marad az iskolától hétfőn: legalábbis az Eduline olvasói közül Közoktatás
Eduline

A diákok többsége távol marad az iskolától hétfőn: legalábbis az Eduline olvasói közül

Az Eduline megkérdezte a diákokat, mennek-e iskolába hétfőn.

Már 23 ezren jelezték biztosra a részvételüket a Nem leszek suliban eseményre, amit szülők szerveztek, hogy így tiltakozzanak ők is a közoktatás jelenlegi állapota ellen.

Több portálon is elítélték a szervezőket, amiért a diákokat is belevonják a tiltakozásba. Több orvosi kar pedig közös nyilatkozatban ítélte el azt az orvost, aki igazolást kész kiállítani a jövő hétfőn hiányzó gyerekek számára.

Mi megkérdeztük az érintetteket, azaz titeket, a diákokat arról, részt vesztek-e a február 29-i eseményen.

Közel 230-an szavaztatok, és 39 százalék válaszolt igennel, 28 százalék pedig nemmel. 33 százalék még nem döntött.

A kezdeményezésről és a szervezők céljairól itt olvashattok bővebben.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.