A PSZ felszólítja a kormányt, hogy ne spóroljon Közoktatás
Eduline

A PSZ felszólítja a kormányt, hogy ne spóroljon

Az államtitkárral ellentétben a Pedagógusok Szakszervezete nem érzi, hogy vonzóbbá vált volna a tanári pálya.

Galló Istvánné sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy hiába emelkedik a minimálbér, a tanárok fizetése már ettől független.

A szakszervezeti vezető elmondta, míg a garantált bérminimum bruttó 161 ezer forint lesz jövőre, egy kezdő tanár bére bruttó 181 ezer, tehát alig valamivel több.

A PSZ álláspontja szerint a tanárok még mindig túlterheltek, és ettől nem független, hogy sok megüresedett álláshelyet nem töltöttek be a tankerületek az iskolákban. A helyettesítések miatt pedig még több tehet rakódik a tanárokra. A kormányt az érdekképviselet arra kéri, ne spóroljon, vegyen fel elég pedagógust.

Palkovics László oktatási államtitkár nemrég arról beszélt, hogy vonzóbb lett a tanári pálya. Ő ezt arra alapozta, hogy egyre több hallgatót vesznek fel ilyen képzésekre. Szerinte az ösztöndíjak és az életpályamodell tett jót a pálya népszerűségének.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.