Jöhet a 9 órás iskolakezdés? Semmi nem tartja vissza az oktatási intézményeket Közoktatás
Eduline

Jöhet a 9 órás iskolakezdés? Semmi nem tartja vissza az oktatási intézményeket

Több tudományos kutatás alátámasztotta, hogy a tizenévesek többsége kialvatlan, és egy kis extra pihenéssel jobban teljesítenének az iskolában. Éppen ezért több amerikai iskolában már 9 órakor kezdődik az oktatás - írja a Pénzcentrum.

A lappal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt közölte, hogy az iskolakezdés időpontját nem határozza meg jogszabály, nulladik órát például az iskolaszék, ennek hiányában a szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével lehet tartani.

Vagyis helyben, az intézményben eldöntendő kérdés, legyen-e nulladik óra, esetleg 8 óránál később kezdik-e a tanítást, erre is van lehetőség. Hozzátették: országos, egységes iskolakezdési szabályozás bevezetését nem tervezi a minisztérium.

Az iskolapszichológus szerint az lenne a legjobb megoldás, ha a tanítás kezdete a szülők munkaidejével is összhangba kerülne, de ez nem könnyű dolog. Másrészt az lenne az ideális, ha nem kellene ugyanennyivel tovább bent maradniuk a gyerekeknek az iskolában, mert akkor ugyanott tartanánk, ahonnan el szerettünk volna mozdulni. Éppen ezért fókuszáltabb tananyagra is szükség lenne.

Rengeteg órájuk van a magyar diákoknak, szó sincs róla, hogy csak sztereotípia a túlterheltség

Egy Pest megyei gimnáziumban pedig a 9. osztályban 34, a 11.-ben pedig 35 óra vár a diákokra hetente, egy budapesti belvárosi általános iskola első osztályában például a 6-7 éveseknek 29 órájuk van egy héten - írja a 24.hu.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.