80 millió forint gyűlt össze a buszbaleset áldozatainak Közoktatás
MTI

80 millió forint gyűlt össze a buszbaleset áldozatainak

Eddig közel 80 millió forintot gyűjtött össze a veronai buszbaleset áldozatai, illetve családtagjaik megsegítésére az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) - közölte az M1-en az ÖS kommunikációs igazgatója.

Az adományok többsége - jellemzően 5-10 ezer forint - magánszemélyektől származik, ám cégek, sportklubok is hozzájárulnak az összeghez, illetve külföldről is érkeznek adományok - mondta Gáncs Kristóf.

A gyűjtés végső határidejét egyelőre nem határozták meg, ezért továbbra is várják az adományokat a segélyszervezet honlapján található számlaszámra - mondta az igazgató.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.