780 iskolát újítottak fel a nyári szünetben Közoktatás
MTI

780 iskolát újítottak fel a nyári szünetben

22 ezer új széket kaptak a diákok, a 780 iskola felújítása kétmilliárd forintba került.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: gázkészülék-, kazán- és egyéb fűtéssel kapcsolatos karbantartás valósult meg 203 iskolában, nyílászárók javítása, cseréje 181 iskolában, tantermek, folyosók, lépcsőházak festése pedig 616 iskolában.

71 iskolában újult meg a tornaterem, 205 iskolában újították fel a mosdót és a vizesblokkot, 122 helyen pedig a tetőt javították ki. Ezeken felül 22 ezer új szék, 12 ezer új pad és 1329 új tábla beszerzése történt meg a nyáron - tette hozzá, jelezve: elsősorban a hosszú évek óta elhanyagolt iskolaépületekben voltak felújítások.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a felújításokon felül taneszközökre, nyomtatványokra, a javítási munkákhoz szükséges anyagokra 650 millió forintot költöttek, tűz-, munka- és érintésvédelemre, járműkarbantartásra pedig 150 millió forintot.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.