A zongoratanár a Dunakeszi Postnak elmondta, hogy a gyerekeket ma rengeteg impulzus éri: digitális tartalmak, sportlehetőségek, programok között válogathatnak.

"Sokkal nehezebb ma lekötni őket. Minden gyors, azonnali élményt ad. A zene viszont lassú folyamat, nem ad rögtön visszajelzést. Türelem kell hozzá, és ez egyre ritkább készség” – fogalmazott.

Árpád úgy látja, hogy a művészeti oktatás értéke nem csökken, hanem felértékelődik. A technológiát eszközként használja: órákon felvételeket készítenek, YouTube-on hallgatnak műveket, kottaszerkesztő programokkal dolgoznak. “A kérdés mindig az, hogyan és mire. A zenében az emberi jelenlétet, a közös munkát semmi nem tudja kiváltani” – hangsúlyozta.

Több mint száz éves zongorával gurultak át a zebrán a XIII. kerületben - videó

A zene nemcsak készségeket fejleszt: figyelmet, kitartást, érzékenységet és kulturális alapot ad.

Egy zenét tanuló gyerek később könnyebben kapcsolódik másokhoz, érzékenyebb, nyitottabb lesz. És ez nem feltétlenül a pályaválasztásról szól

– mondta Dányi Árpád.

Sok diák később megbánja, hogy abbahagyta a zenetanulást, és visszatér hozzá gimnazistaként már örömből, nem kötelezettségből.

Bár a zongora alapvetően magányos hangszer, Dányi Árpád tudatosan keresi a közösségi formákat: négykezes, hatkezes és nyolckezes darabokat játszanak, kamarazenei helyzeteket teremtenek, versenyeken és koncerteken vesznek részt.

“Ezek a közös zenélések barátságokat hoznak létre. Megtanítanak egymásra figyelni, türelmesnek lenni, együtt gondolkodni” – mesélte.

A tanár személyes motivációja az, hogy lássa a folyamatot, ahogy a gyerekek nőnek, és közben továbbra is szeretettel játszanak a zongorán.

Látni, ahogy egy hat-hét éves gyerekből tizenhat-tizenhét éves fiatal lesz, és még mindig leül a zongorához, ez leírhatatlan érzés.

Dányi Árpád számára a legfontosabb cél, hogy a növendékekben megmaradjon a zeneszeretet, és a hangszer ne teher, hanem lehetőség legyen.