Egy csaló megpróbált átverni egy anyát, de nem járt sikerrel. A csaló a nő fiának adta ki magát, így próbált félmillió forintot kérni tőle. Az anya viszont inkább az aznapi földrajz dolgozatról kérdezgette.
„Szia anya, Bence vagyok, lemerült a telefonom, írj erre a számra Whatsappon” – ezzel a szöveggel és egy linkkel kapott SMS-t múlt héten a HVG egyik olvasója, akinek két gimnazista gyereke van. Egyikük – akit a cikkben Bencének hívnak – nevében érkezett az átverési próbálkozás.
Az anya a linkre kattintva megnyitott egy csetablakot, ahol megírta, hogy ő Bence édesanyja, és megkérdezte, miről van szó. Ezután az SMS, amit korábban kapott, kitörlődött a telefonjából, és a cseten folytatódott a beszélgetés. Az anya már ekkor sejtette, hogy csalásról van szó, de azért egy darabig még beszélgetett az ismeretlennel, aki a fiának adta ki magát.
A csaló stílusa is árulkodó volt, ráadásul arra hivatkozott, hogy „számlákat kell befizetnie” de miután félmillió forintot kért az anyától, a sztori megváltozott: „Bence” azt írta neki, hogy leejtette a telefonját, aminek betört a képernyője, ezért van szüksége pénzre. Az anya azonban tudta, hogy fia egyrészt nem szokott ferdíteni, másrészt iskolában volt, ahol a diákoknál nem lehetett ott a telefon, hiszen tanítás közben le kell adni a készülékeket.
Nem sikerült az átverés
Inkább a dolgozat eredménye érdekelte az anyát
A nő a beszélgetés egy pontján arról érdeklődött a csalótól, aki a fiának adta ki magát, hogy megvolt-e a földrajz dolgozat, mire azt a választ kapta, hogy „Kérdeztem valamit, ha nem akarsz segíteni”. Az anya viszont hajthatatlan volt, mondván „Előbb tudnom kell, mit kérdeztek a földrajz dolgozatban, és hogy sikerült”.
A csetelés órákon át zajlott, aminek egy pontján a csaló egy bankszámlaszámot küldött az anyának, majd ismét megkérte, hogy utaljon ötszázezer forintot.
Nem történt bűncselekmény
A nő megpróbált feljelentést tenni a rendőrségen, de a hatóságoktól azt a választ kapta, hogy mivel nem adta meg az adatait, és nem utalt pénzt a csalónak, nem tudnak segíteni, hiszen nem történt bűncselekmény. Az anya végül tiltotta és jelentette a csalót a WhatsAppon.



