Annyi iskolásnál jelentkezett hányás-hasmenés Veresegyházon, hogy bevizsgálják a pénteki ebédet Közoktatás
Kurucz Tünde

Annyi iskolásnál jelentkezett hányás-hasmenés Veresegyházon, hogy bevizsgálják a pénteki ebédet

A veresegyházi iskolákban tömegesen betegedtek meg a gyereknek, többen kórházba kerültek.

A Veresegyház város közösségi oldalára kitett közleménybe kiderült, hogy az erős hányással és hasmenéssel járó megbetegedések kapcsán felmerült annak a lehetősége is, hogy  a pénteki ebéd okozhatta a panaszokat.
Egyeztetve a Kalória Kft. vezetőjével azt a tájékoztatást kaptuk, hogy 3000 adag étel került pénteken több településre is kiszállításra, és máshonnan ilyen jellegű visszajelzések nem érkeztek.
- olvasható a közleményben, melyben kitértek arra is, hogy abban az EGYMI-ben is rengeteg volt a hiányzó, ahol pénteken nem volt tanítás, ezért a diákok nem is fogyasztottak az ételből.
Bár a gyerekeket ellátó orvosotoktól nem érkezett bejelentés a NÉBIH felé, azonban, hogy kizárják az ételmérgezés lehetőségét, a szolgáltató kérte a pénteki ebédminták laboratóriumi vizsgálatát. A NÉBIH gödöllői munkatársai soron megkezdték az ételminták vizsgálatát, melynek eredményéről az önkormányzat a lakosságot is tájékoztatni fogja.
Az Eduline-on beszámoltunk arról, hogy a múlt héten Angyalföldön 611 diáknál és dolgozónál jelentkezett hányás és hasmenés, miután múlt héten a menzán ebédeltek. Közülük nyolcvan gyerek került kórházba. Emiatt a XIII. kerületi önkormányzat péntekre saját forrásból biztosította az étkeztetést, ezen a héten pedig máshonnan hozzák majd az ételt az iskolákba, óvodákba.
„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.