2022 végén példátlan döntést hozott a kormány: tizenöt tanárt bocsátottak el a polgári engedetlenségi akciók miatt. Közéjük tartozott Rábai János, a Karinthy Frigyes Gimnázium egykori magyar–média szakos tanára is. Azóta új életet épített, de a történtek nyomait máig viseli.
Rábai Jánost 2022. november 30-án bocsátották el – épp egy végzős osztály osztályfőnökeként. A Szabad Vonalzónak (a Tanítanék Mozgalom hírfelületének) adott interjúban azt mondta, a per elvesztése nem érte váratlanul, de a tapasztalat kiábrándító volt: "Az, hogy veszítettünk, nem lepett meg, mert ezt vártuk. Viszont a per során nagyot csalódtam a magyar bíróságok működésében. Nem az ítélet miatt elsősorban, hanem azért, mert a törvények túl nagy mozgásteret adnak, és sokféleképpen lehet őket értelmezni" – mondta.
A kirúgás híre abszurd módon jutott el hozzá
Éppen a végzősökkel volt órája, amikor a diákok mondták, hogy a Telex szerint megint kirúgtak tanárokat. "Aztán az óra után a folyosón találkoztam Berta Bea kolléganőmmel, aki mondta, hogy én is a kirúgottak közt vagyok" – tette hozzá Rábai.
A pedagógus szerint a legnehezebb az érzelmi teher volt. Nemcsak az iskola, hanem az egész addigi élete omlott össze egy pillanat alatt:
A Karinthy nekem életem első munkahelye volt, és nagyon szerettem. Szóval minden rendben volt az életemben.
A feldolgozásban a legnagyobb támaszt a család és a tanítványok jelentették: „A családom szerencsére nagyon támogató volt, mellettem álltak, a diákok pedig ugyanazt a veszteséget szenvedték el, így egymást támogattuk a bajban.”
Bár kezdetben elfordult a tanítástól, idővel visszatért a pályára
Először nem akart visszatérni a tanításhoz, mert annyira megviselték a történtek. Egy ideig tananyagfejlesztőként dolgozott, majd munkát vállalt egy egyházi fenntartású iskolában. "Elkezdett hiányozni az iskola, a gyerekek, az iskolai légkör, az iskolai hagyományok, és vágytam vissza tanítani."
Rábai ma már nem vesz részt aktívan a tiltakozásokban, de továbbra is figyelemmel kíséri az oktatás helyzetét: „Szerintem én már megtettem, amit tehettem, most utat engedek másoknak is" – mondta.



