"Megkaptuk a szép üzenetet, hogy a következő választásokig nem kívánnak a közoktatás ügyével foglalkozni" Közoktatás
Kurucz Tünde

"Megkaptuk a szép üzenetet, hogy a következő választásokig nem kívánnak a közoktatás ügyével foglalkozni"

A következő választásokig nem lesz olyan pedagógusokat érintő jogszabály, melyen a tervek szerint változtatna a kormány.

"Megkaptuk a szép üzenetet, hogy a következő választásokig nem kívánnak a közoktatás ügyével foglalkozni" – mondta Nagy Erzsébet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője a legutóbbi belügyminisztériumi egyeztetés után a szakszervezet közösségi oldalán közzétett videóban.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is megerősítette, hogy a választásokig a státusztörvénnyel és a teljesítményértékeléssel kapcsolatban semmilyen jogszabályi módosítás nem lesz. Ezalól a pedagógusok digitális aláírása az egyetlen kivétel, hogy a tanárok a digitális bizonyítványokat alá tudják majd írni.

 

A PSZ elnöke ezen kívül kiemelte azt is, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jutalommal kapcsolatban a kormány szerint nem tettek a szakszervezetek javaslatot.

Nagy Erzsébet itt jegyezte meg, hogy ez nem igaz, mert konkrétan öt javaslattal álltak elő, amiből az utolsót még a Nemzeti Pedagógus Kar is elfogadott. Ennél egyedül a nyilvántartással volt problémája a kormánynak.

Totyik hozzátette, hogy nagyon közelálltak ahhoz, hogy a tárgyalás közben felálljanak.

Az Eduline-on korábban részletesen foglalkoztunk a pedagógusok teljesítményértékelésevel. Legutóbb az derült ki, hogy az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola több tanára illetéktelenül belépett kollégái KRÉTA-fiókjaiba, hogy megnézzék, ki milyen TÉR-értékelést kapott. A tankerület vizsgálatot indított az ügyben.

Arról nem beszélve, hogy a 25 000 forintot sem érte el a teljesítményértékelés során magas pontszámot elért pedagógusok extra bére.

 

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.