Ennyivel emelkedhet a pedagógusok fizetése októbertől Közoktatás
Kurucz Tünde

Ennyivel emelkedhet a pedagógusok fizetése októbertől

Az őszi béremelés nem mindenkinek jár automatikusan.

A Belügyminisztérium a tanévnyitó szakmai konferencián közzétett előadásában bemutatták, hogy a teljesítményértékelésen a kiemelkedő minősítést, vagyis a legalább 80 pontot,  elérő pedagógusok kötelezően 20-60 ezer forintos fizetésemelést kapnak.

Az átlagosan teljesítő tanároknak járhat 1-20 ezer forintos béremelés, a fejlesztendő kategóriába került pedagógusoknak viszont nem jár semmilyen pluszpénz.

A slide-on külön kitértek arra is, hogy javasolják, hogy ez az összeg külön soron szerepeljen a kinevezéseknél, melyeket a pedagógusok szeptember 20-ig kapnak majd meg.

A BM azt is megjegyezte, ha a pedagógus munkahelyet vált, akkor a teljesítményértékelésének eredményét csak akkor veszik figyelembe, ha ugyanabban a tankerületben marad. Az óvodapedagógusok esetében pedig ha ugyanannál az óvodaközpontnál marad, de például egyik tagóvodából átmegy valaki egy másik tagóvodába.

Az Eduline-on korábban részletesen foglalkoztunk azzal, hogy a szakszervezetek miért baj, ha ez az összeg beleszámít a pedagógusok fizetésemelésébe.

Arról nem beszélve, hogy a teljesítményértékelésen többek között volt olyan tanár, akit azért pontoztak le, mert a jelenlegi oktatási rendszer ellen sokat lázadozott, de akadt arra is példa, hogy a pedagógus azért kapott kevesebb pontot, mert egy műtét miatt hosszabb ideig volt táppénzen, ami nem tetszett az igazgatónak.

 

 

 

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.