Már öt településen van szalmonella az ivóvízben; volt olyan gyerek, aki véres széklet miatt kórházba került Közoktatás
Székács Linda

Már öt településen van szalmonella az ivóvízben; volt olyan gyerek, aki véres széklet miatt kórházba került

Vilonya és Papkeszi után Berhidán, Ősiben és Királyszentistvánon is kizárólag forralás után szabad fogyasztani az ivóvízet, mert abban a hatóságok szalmonella jelenlétét igazolták.

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal közleménye szerint folyamatosan zajlik az ivóvízhálózat teljes körű fertőtlenítése, Vilonya és Papkeszi mellett pedig azt is biztosítják, hogy Berhida, Ősi és Királyszentistván gyermekintézményeiben is folyamatosan biztonságos ivóvízhez jussanak. Ezeket lajtos kocsikkal szállítják a helyszínre.

Az MTI korábbi közleménye szerint egyébként eddig 12 fő betegedett meg az ivóvíztől, ami jellemzően enyhe tüneteket okozott; hasmenést és gyomorpanaszokat, amik jellemzően 2-3 nap alatt elmúltak. Az RTL Híradónak nyilatkozók szerint ugyanakkor vannak, akik súlyosabb tüneteket tapasztaltak.

A nagyobbik fiammal kórházban is voltam véres széklet miatt, illetve majdnem 40 fokos láza volt

- mondta egy szülő.

Ez egyébként igazoltan lehet a fertőzés tünete. Az Egészségvonal szerint a tünetek közé tartozik még a

  • hasmenés,
  • elesettség,
  • fejfájás,
  • hasi fájdalom, görcsök,
  • hányinger és hányás,
  • nyákos széklet is.

,,A kórokozó legtöbbször állati eredetű élelmiszerekkel vagy mosatlan zöldséggel kerül a szervezetbe, de tünetmentes, fertőzött személlyel történő kapcsolat is terjesztheti. A betegség nyáron gyakoribb. Egyes salmonella baktérium típusok súlyosabb kórképet okozhatnak, melyet hastífusznak vagy enterális láznak neveznek" - írják.

 

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.