Takács Péter szerint zaklatták az iskolában a gyerekeit – a legkisebbet „közpénznek” csúfolták Közoktatás
Gál Luca

Takács Péter szerint zaklatták az iskolában a gyerekeit – a legkisebbet „közpénznek” csúfolták

Takács Péter egészségügyi államtitkár az Indexnek adott interjúban beszélt arról, hogy gyerekeit már többször érte iskolai bántalmazás politikai okok miatt. Elmondása szerint öt gyereke közül több is megtapasztalta már a zaklatást.

Az államtitkár az Indexnek adott interjújában elmondta, hogy a legidősebb fiát érintette a legsúlyosabban a helyzet: a fiú rendszeresen kapott sértő megjegyzéseket diáktársaitól, például olyanokat, hogy „apád lop”, „szétlopjátok az országot” vagy „rohadjatok meg”. Takács Péter állítása szerint emiatt végül ki is íratta gyerekét a XII. kerületi általános iskolából.

„A demokráciát nem lehet elég korán kezdeni” – diákközgyűlést hoznak létre a fővárosban

Egy konkrét esetet is felidézett: focizás közben, amikor a fia segíteni akart egy elesett diáktársának, az elutasította, majd így szólt hozzá: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád! Az egész családotok az, pedig csak Orbán csicskái vagytok.”

Takács elmondása szerint a kisebb gyerekeket kevésbé viseli meg a helyzet. Példaként említette középső fiát, akit „közpénznek” csúfolnak, de ő nevetve veszi a gúnyolódást. Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy a politikai ellentétek a gyerekek világába is begyűrűznek.

„Szörnyű, hogy a gyerekeket is belerángatják a politikai küzdelmekbe. Én még sosem hallottam, hogy valakit azért bántanának az iskolában, mert az apja ellenzéki politikus. Sajnos gátlástalanok a politikai ellenfeleink” – fogalmazott Takács.