Csak állami tankönyvből taníthatnak a pedagógusok? Közoktatás
Kurucz Tünde

Csak állami tankönyvből taníthatnak a pedagógusok?

Több iskola vezetése arra figyelmeztette a tanárokat a tanév kezdete előtt, hogy kizárólag a hivatalos jegyzékben szereplő, nagyrészt állami kiadású tankönyveket használhatják. Az Oktatási Hivatal tagadja, hogy erre vonatkozó utasítást adott volna.

A Népszava információi szerint több tankerületben tiltották meg a tanároknak, hogy óráikon a hivatalos jegyzéken kívüli, sokszor jobb minőségűnek tartott magánkiadós könyveket használják. Egyes helyeken az igazgatók még azt is megtiltották, hogy a pedagógusok a szülők figyelmébe ajánlják ezeket a köteteket.

Az Oktatási Hivatal viszont közölte: nem adtak ki ilyen rendelkezést, és „ilyet nem is tehetnének”. Ugyanakkor hozzátették, hogy a jegyzéken nem szereplő könyvek tankönyvként nem alkalmazhatók, azokhoz külön engedély kellene az igazgatótól és a fenntartótól.

A Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György szerint a szülőknek továbbra is joguk van alternatív tankönyveket vásárolni.

„Sajnos előfordulhat, hogy a fenntartó és az igazgató szóbeli nyomására a pedagógusok nem tudják használni az alternatív könyveket a tanórán. De még ha ennyire ellenséges a fenntartó és igazgató, a szülők akkor is vehetnek alternatív könyveket a gyerekeknek otthoni használatra, ezt végképp nem lehet megtiltani" - tette hozzá Miklós, majd megjegyezte a szülőket az alternatív könyvek vásárlása nem lehet kötelezni, az egész csak önkéntes alapon működhet.

A törvény 2025 januárjától tovább szigorította a szabályokat: az iskolaigazgatók felelőssége, hogy a pedagógusok kizárólag a 2020-as NAT-ban meghatározott és az „érvényes értékeknek megfelelő” tankönyveket használják.

Míg egy Pest megyei középiskolai tanár arról beszélt, hogy „fű alatt” más anyagokból is dolgoznak, akár fénymásolással, digitális megosztással vagy azzal, hogy a diákok lefotózzák óra előtt azokat oldalakat, amiből majd dolgozni fognak.

Egy általános iskolai tanár a lapnak úgy fogalmazott, hogy sok pedagógus egyébként is saját anyagból tanít, de szerinte sok múlik az igazgatón is.

A Kádár-korból jól ismert megoldás, amikor valaki azt mondja: tanítsunk abból, ami megengedett, mert úgy nem lehet baj.

- emelte ki.

Az Eduline-on is részletesen beszámoltunk arról, hogy a Szülői Hang arra ösztönzi a szülőket, hogy közösen rendeljenek korszerűbb, jobban használható tankönyveket a kötelező állami kiadványok helyett. A szervezet szerint ezzel a gyerekek tanulását és a tanárok munkáját is segíthetik.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.