Egyre kevesebb hátrányos helyzetű diák tanul gimnáziumban Közoktatás
Kurucz Tünde

Egyre kevesebb hátrányos helyzetű diák tanul gimnáziumban

A KSH adatai szerint még soha nem járt ennyire kevés hátrányos helyzetű diák a gimnáziumba, mint a 2024/2025-ös tanévben.

Már csak 881 hátrányos helyzetű gimnazista volt az elmúlt tanévben a KSH legfrissebb statisztikái alapján. Érdemes megjegyezni, hogy a 2023/2024-es tanévben még 1031, míg a 2022/2023-asban 1037 hátrányos helyzetű diák tanult gimnáziumban.

Ezzel párhuzamosan a technikumba járó hátrányos helyzetű diákok száma megugrott: míg a 2023/2024-es tanévben 3048 ilyen tanuló volt, addig a 2024/2025-ös tanévben a számuk már 3305 főre emelkedett.

A jelenség hátterében feltehetően az is áll, hogy a szakképzésben tanuló diákok ösztöndíjat kapnak, melynek nagysága az iskola típusától, az évfolyamtól és a tanulmányi eredménytől is függ. Ha valaki például egy technikum 11. vagy 12. évfolyamán jól tanul, és 4,49 feletti az átlaga, akkor közel 60 ezer forintra jogosult havonta.

Másrészt pedig az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy egyre nehezebb egy jó osztályba, gimnáziumba bejutnia még azoknak a gyerekeknek is, akiknek az édesanyja diplomás.

A diplomás anyák esetében a gyerek kétszer nagyobb eséllyel került be egy jó osztályba, mintha az édesanyja csak az általános iskolát végezte volna el.

 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.