Januárban ismét emelkedik a családi adókedvezmény mértéke Közoktatás
Székács Linda

Januárban ismét emelkedik a családi adókedvezmény mértéke

Jön a kétlépcsős emelés második lépcsője.

Július 1-jén az

  • 1 gyerek után járó adókedvezmény mértéke 15 ezer,
  • a 2 gyerek után járó adókedvezményé 30 ezer,
  • a 3 vagy annál több gyerek után járóé pedig gyerekenként 49 500 forintra emelkedett.

Ez része annak a kétlépcsős folyamatnak, amely során az adókedvezmény mértékét megduplázzák. A Hóvége ugyanis azt írja, az adókedvezmény mértékét 2026. januárjában ismét emelni fogják.

  • 1 gyerek esetében 20 ezer forintra,
  • 2 gyereknél 40 ezer forintra,
  • 3 vagy több gyereknél pedig gyerekenként 66.000 forintra növekszik az adókedvezmény mértéke.

Ez ugyanakkor jövedelemfüggő, így a maximumot nem minden család tudja igénybe venni - figyelmeztet a lap.

Nyilatkozni kell

Ahhoz, hogy adókedvezményben részesülhessenek, a szülőknek a munkáltató felé nyilatkozatot kell tenniük, hogy a havi fizetésükből kevesebb adót vonjanak.

"A kedvezményt a szülők meg is oszthatják egymás között, erről közösen kell nyilatkozniuk. Ha valaki év közben nem vagy csak részben érvényesíti, az éves adóbevallásban visszaigényelheti. A nyilatkozathoz szükséges a gyermek(ek) adóazonosító jele és a jogosultság igazolása. A kedvezmény a várandósság 91. napjától a magzat után is jár" - írják.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.