Kicsivel több mint 30 év után távozik a Madách Gimnázium volt igazgatója Közoktatás
Rodler Lili

Kicsivel több mint 30 év után távozik a Madách Gimnázium volt igazgatója

Mészáros Csabát tavaly augusztusban azonnali hatállyal felmentették a Madách Imre Gimnázium igazgatói pozíciójából a telefonok elvételének megtagadása miatt. A történtek után az intézményben maradt tanárként, most viszont távozik a gimnáziumból.

„32 év után búcsúzom lételememtől, a Madáchtól. Köszönöm mindenkinek, aki szeretett és akiket szerethettem, akikkel sikerült előrébb vinnünk egymás életét” – írta Mészáros Csaba, a Madách Imre Gimnázium volt igazgatója Facebook-oldalán.

"Szél hozott, szél visz el..." (Szabó Lőrinc) 32 év után búcsúzom lételememtől, a Madáchtól. Köszönöm mindenkinek, aki...

Posted by Csaba Mészáros on Thursday, June 5, 2025

„A Gondviselés által nemrég kapott ajánlat segít a Nevelőtestülettel is lezárni azt a búcsút, amit a tanév elején már megkaptam. Nem sokan mondhatják el, hogy ilyen szeretetben és megbecsülésben válnak el saját közösségüktől. Meghatározó és kitörölhetetlen minden, ami történt. De most nagyobb szükség van rám valahol máshol” – fogalmazta meg a posztban.

Távozásával kapcsolatban a Telex megkeresésére megerősítette a híreket és azzal egészítette ki a búcsúzását, hogy érzései szerint megvalósította minden tervét a Madáchban, távozásával pedig szeretné lezárni a hozzá kötődő korszakot.

„Szerencsére egy izgalmas ajánlatot is kaptam, így van lehetőségem még a nyugdíj előtt megújulni. A Facebookon elbúcsúztam a Madách közösségétől, a régi tanítványoktól és kollégáktól is. Ugyanakkor ezt nem tartom médiaeseménynek.” – tette hozzá.

Mészáros Csaba neve sokaknak onnan lehet ismerős, hogy a tavaly bevezetett iskolai telefontilalom ellen állt ki. Akkor augusztusban a Madách Imre Gimnázium oldalán bejegyzés formájában tudatták, hogy álláspontjuk szerint: "az intézmény célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Az eszközöket bármelyik óra során alkalmazhatják, ezért az álladó beadás-kivétel életszerűtlen lenne".

Nem sokkal később Mészárost fel is mentették az igazgatói pozíciójából, de továbbra is az iskolában maradt tanárként. Az akkori döntéssel szemben pedig augusztusban és szeptemberben is az egész iskola tüntetést szervezett.

"A Madách mert nemet mondani, merjetek ti is" - Mészáros Csaba igazgató felmentése ellen tüntettek a Belügyminisztérium előtt

Azóta lezajlott az első telefon-mentes tanév, ahogy egy korábbi cikkünkben fogalmaztunk – a felháborodást követően végül eseménytelenül.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.