Mesterséges intelligenciáról szóló képzést ajánl a szülőknek a KRÉTA-rendszerben Pintér Sándor Közoktatás
Gál Luca

Mesterséges intelligenciáról szóló képzést ajánl a szülőknek a KRÉTA-rendszerben Pintér Sándor

Egy háromórás, ingyenes képzés linkjét küldték ki a szülőknek.

Ingyenes online képzést ajánl a mesterséges intelligencia (MI) alapjairól a KRÉTA-rendszeren keresztül a szülőknek és gyerekeknek Pintér Sándor belügyminiszter. A szülői KRÉTA-felületen csütörtökön megjelent rendszerüzenet szerint a háromórás, bárki számára elérhető kurzus célja, hogy érthetően mutassa be az MI működését és alkalmazási lehetőségeit.

A 13-16 éves magyar diákok nagy része már használt mesterséges intelligenciát iskolai feladathoz

„A mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a jelen, amely alapjaiban formálja át életünket, az oktatást, a közigazgatást és az üzleti világot, ezért meg kell ismernünk” – olvasható a miniszter üzenetében.

Pintér a Gábor Dénes Egyetem által biztosított, ingyenes online képzésre hívja fel a figyelmet, amely szerinte segíthet jobban megérteni az MI működését és felismerni benne rejlő lehetőségeket.

Az üzenet tartalmaz egy közvetlen linket is, amelyen keresztül az érdeklődők elérhetik a képzést.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből