Strandolás, kirándulás, fagyizás, témahét - a legnagyobb jóindulattal sem tanulással telik a nyári szünet előtti utolsó hét Közoktatás
Székács Linda

Strandolás, kirándulás, fagyizás, témahét - a legnagyobb jóindulattal sem tanulással telik a nyári szünet előtti utolsó hét

Bár a tanév még tart, a tanulás már aligha.

Két évvel ezelőtt ilyenkor a nyári szünet első hetére ébredtek a diákok, idén azonban ez még az iskola utolsó hete. A Belügyminisztérium ugyanis korábban arról határozott, hogy a nyári szünet rovására meghosszabbítja az évközi, téli és tavaszi szünetet, így a 2024/25-ös tanév csak június 20-án ér véget.

Hogy van-e értelme a hosszabbításnak, az már más kérdés. Lapunk az elmúlt napokban szülőket kérdezett arról, mit csinálnak a gyerekeik az iskolában az utolsó napokban, ők pedig már két héttel a nyári szünet kezdete előtt is arról számoltak be a Szülői Hang Facebook-csoportjában, hogy a tanuláson kívül tulajdonképpen mindent.

Egy érintett szülő például azt mondta; náluk az utolsó hét osztályprogramokkal telik, a diákokkal moziba mennek, mások pedig osztálykirándulni, strandolni, vagy az iskolán belül tartanak témahetet. Dolgozatokat ilyenkor már nem írnak, a kilencedik osztályos, Budapesten tanuló Niki szerint náluk a tanórák már hetek óta unatkozással telnek. Angolból például utoljára májusban tanultak; ekkor témazárót írtak, azóta pedig filmnézéssel töltik az időt - immáron harmadik hete.

Ez egyébként nem olyan meglepő, hiszen a nyári szünet előtti hét - függetlenül annak időpontjától - általában így telik. Nem mindegy azonban, hogy a hőség miatt a diákok egy vagy két hetet unatkoznak végig az oktatási intézményekben, ahogy az sem, hogy milyen körülmények között írják az utolsó felmérőiket.

Vihetnek a szülők ventilátorokat, mobil klímákat a forró iskolákba?

Lapunk egyébként úgy tudja, annak ellenére, hogy a központilag meghatározott tanév rendje szerint a tanítás csak pénteken ér véget, számos középiskolában már elkezdődött a nyári szünet. Ők ezt úgy oldották meg, hogy nem volt májusban érettségi szünet. Helyette a diákok az írásbeli érettségiket követően, délután vettek részt az óráikon.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.