A nap kérdése: igazgatói intő miatt előfordulhat, hogy vesznek fel a középiskolába? Közoktatás
Kurucz Tünde

A nap kérdése: igazgatói intő miatt előfordulhat, hogy vesznek fel a középiskolába?

Fontos kérdésre válaszolunk.

Az egyik oktatási Facebook-csoportban merült fel a kérdés, hogy mi van akkor, ha egy nyolcadikos tanév végén, egy túlontúl is "pazarul" sikerült osztálykirándulás miatt kap igazgatói intőt, és emiatt előfordulhat-e, hogy nem iratkozhat be abba a középiskolába, ahova egyébként a teljesítménye miatt felvették.

A válasz erre, hogy nem, emiatt nem utasíthatnak el benneteket, ugyanis az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a magatartás és a szorgalom jegy a tanulmányi eredményekbe nem számítható be, vagyis azt nem nézik.

Egy igazgatói intő legfeljebb a jegyeteket rontja le, nyoma nem lesz a bizonyítványotokban és ettől még nyugodtan beiratkozhattok középiskolába.

 

 

 

 

 

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.