Elégedetlenek a szülők és diákok a tanév hosszával - már június elején nyári szünetre mennének Közoktatás
Székács Linda

Elégedetlenek a szülők és diákok a tanév hosszával - már június elején nyári szünetre mennének

A legtöbben visszatérnének a régi rendszerhez.

Legkésőbb június 13-án véget érne a 2024/25-ös tanév, ha a szülők és diákok dönthetnének. Ez derül ki legalábbis az Eduline nem reprezentatív szavazásából, amit 24 óra alatt több mint 700 fő töltött ki.

Ebben arról kérdeztük az olvasóinkat, meddig tartana a tanév, ha ők dönthetnének - ellentétben a Belügyminisztériummal, ami két évvel ezelőtt úgy határozott; meghosszabbítják a tanévközi szüneteket és így a nyári szünet egy héttel később, június harmadik hétvégéjén kezdődik.

Válaszadóink az alábbi négy lehetőség közül választhattak;

  • május 30.
  • június 6.
  • június 13.
  • június 20.

A legtöbben pedig az eddig beérkezett válaszok alapján úgy tűnik, vagy visszaállítanák a korábbi tanév rendjét, amely szerint a nyári szünet legkésőbb június második hétvégéjén elkezdődött, vagy pedig még rövidítenének is a tanéven és már június 6-án véget érne a tanítás.

A szavazatok 34-34 százaléka érkezett ugyanis a június 6. és 13. lehetőségekre, a kitöltők 27 százaléka pedig már május végével nyári szünetre menne.

A jelenlegi, június 20-ig tartó tanévvel a válaszadók mindössze 6 százaléka elégedett és ért egyet.

Szavazni ide kattintva tudtok.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.