Rendőrök gyakoroltatták iskolásokkal, hogyan oszlatnak fel egy demonstrációt Közoktatás
Rodler Lili

Rendőrök gyakoroltatták iskolásokkal, hogyan oszlatnak fel egy demonstrációt

Két megrendezett eseményt is „eljátszottak” közösen, majd a résztvevők jutalmat is kaptak.

Közös képzést szervezett a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. bátaapáti létesítménye. Közreműködőként a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum közszolgálati technikus képzésben tanuló diákjai is részt vettek – írta a Police.hu.

Katonai sisak és gázálarc - a honvédség egy nyíregyházi oviban tartott bemutatót

A délelőtt folyamán két megrendezett eseményt „játszottak” el közösen. Az első szituációban két férfi akart a védett objektumba bejutni, melyet az RHK Kft. fegyveres őrei akadályoztak meg, és a szükséges protokoll végrehajtását követően átadták az „elkövetőket” a rendőröknek. A második szituációban pedig a diákoknak egy passzívan demonstráló csoportot kellett eljátszaniuk.

 

A „tömeget” a rendőrség csapatszolgálati századának tagjai „számolták fel”.

A közreműködő diákok részvételi díja sem maradt el. Jutalmul betekintést nyerhettek az RHK Kft. telephelyén folyó munkába, a felszín felett és alatt is.

 

 

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.