Mit tehetek, ha meggondoltam magam, és azt szeretném, hogy mégis maradjon még egy évet oviban a gyerek? Közoktatás
Kurucz Tünde

Mit tehetek, ha meggondoltam magam, és azt szeretném, hogy mégis maradjon még egy évet oviban a gyerek?

Fontos kérdésre válaszolunk.

Az egyik oktatási csoportban merült fel a kérdés, hogy mit lehet tenni, ha a szülő meggondolta magát júniusban, és inkább azt szeretné, hogy nagycsoportos gyereke maradjon még egy évet az oviban, és ne kezdje el szeptemberben az elsőt.

Ebben az esetben sajnos már semmit sem lehet tenni. Ha az ovis augusztus 31-ig betölti a hatot, és nem kérelmezték a szülők az Oktatási Hivatalnál még januárban a plusz egy évet, akkor a gyereknek szeptemberben iskolába kell mennie.

Az Eduline-on is részletesen foglalkoztunk azzal, hogy 2025-ben összesen 24 124 kérelmet nyújtottak be a 2025. augusztus 31-ig hatodik életévüket betöltő, azaz a következő tanévtől iskolaköteles gyerekek szülei. Közel 1100 kérelmet tehát elutasítottak, az indoklás szerint azért, mert “az eljárás során bizonyítást nyert, hogy a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szintet”.

 

 

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.