Magyar Péter fizette ki a bírságot, amit az óvodabezárások ellen tiltakozó soproni anyukákra szabtak ki Közoktatás
Kurucz Tünde

Magyar Péter fizette ki a bírságot, amit az óvodabezárások ellen tiltakozó soproni anyukákra szabtak ki

A soproni édesanyák esőre eltűnő asztfaltkrétás rajzokkal tiltakoztak a soproni óvodabezárások ellen, ezért kapták a mintegy 275 ezer forintos büntetést.

Magyar Péter a posztban kiemelte, hogy február 27-i soproni városi közgyűlés másfél órára félbeszakadt azután, hogy az anyukákkal a polgármestert az óvodabezárásokról kérdezték.

Az édesanyák március 7-én esőre eltűnő krétarajzokkal tiltakoztak a bezárások ellen, amiért 275 118 forintos bírságot kaptak.

Hiába kérdezték az édesanyák, hogy miért kell büntetést fizetniük, válaszul csak kioktatást és egy megemelt bírságot kaptak.

- tette hozzá.


Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy még februárban óvodák bezárásának és átcsoportosításának hírére az érintett soproni szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek. Úgy vélik ugyanis, hogy minderről az intézményeket fenntartó önkormányzat titokban hozott döntést, szakmai egyeztetés sem az óvodavezetőkkel, sem az óvodapedagógusokkal nem történt és a szülők sem kaptak róla tájékoztatást, akiknek a gyerekei így szeptembertől új óvodába, új csoportba kell hogy járjanak.

A döntéssel kapcsolatban Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szintén a közösségi médiában arról számolt be, ahol azt írták, az intézkedést az újonnan épült óvodák és a betöltetlen óvodai férőhelyek száma mellett az érintett óvodák műszaki állapota is indokolja. Csiszár Szabolcs alpolgármester a Facebookon azt írta; sem a Dózsa György úti Tagóvoda, a Gesztenyés Körúti Tagóvoda, sem pedig a Halász utcai Tagóvoda B épülete nem alkalmas hosszú távon arra, hogy használják.

Ráaádásul a megmaradó soproni ovikban 20 százalékkal megemelik a csoportban maximálisan megengedett gyereklétszámot is.

Azt is érdemes kiemelni, hogy nemcsak Sopronban, hanem országszerte több önkormányzat is óvodákat zár be. Rákospalotán például még az sem volt elég indok az óvoda nyitva tartására, hogy a gyerekek elhelyezésére kijelölt másik intézmény környékén mérgező anyagokat találtak.

 

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.