A Kúriához fordulnak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok Közoktatás
Gál Luca

A Kúriához fordulnak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok

Másodfokon ötmillió forintos perköltség kifizetésére ítélték a kirúgott tanárokat.

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok a Kúriához fordulnak jogorvoslatért – írja a Népszava.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, míg a 2024 novemberében a bíróság elsőfokon a pedagógusoknak adott igazat, és 27 millió forint kártérítést ítélt a számukra, ezt a másodfokú bíróság a hónapban megváltoztatta.

Az új döntés értelmében az érintett pedagógusok közül négynek összesen ötmillió forint perköltséget kell megfizetniük.

„A másodfok nem vette figyelembe, hogy itt nemcsak munkaügyi, hanem alapjogi kérdésekről van szó. Nem nézték, hogy milyen célból és milyen körülmények között vállaltuk ezeket az akciókat, ahogy az addigi, több évtizedes tanári munkánk sem számított. De nem adjuk fel, van miért folytatnunk” – fogalmazott a lapnak Törley Katalin.

A tanárok korábban a sztrájkjog érvényesítéséért, a pedagógusbérek emeléséért és a közoktatás megújításáért vállalták a polgári engedetlenség formáját.

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.