Vegyészek, orvosok, gyógyszerészek lesznek? Ezeknek az iskoláknak a diákjai jutottak be az OKTV döntőjébe kémiából Közoktatás
Székács Linda

Vegyészek, orvosok, gyógyszerészek lesznek? Ezeknek az iskoláknak a diákjai jutottak be az OKTV döntőjébe kémiából

Mutatjuk, mely iskolák diákjai szerepeltek a legjobban az idei kémia OKTV-n.

A 2024/25-ös tanévben összesen 1267 diák indult az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen kémia tantárgyból.

A tanulók két kategóriában mérhették össze a tudásukat. Az I. kategóriában azok, akik a 9. évfolyamtól kezdődően – az egyes tanévek heti óraszámát összeadva – a versenyben való részvétel tanévének heti óraszámával bezárólag összesen legfeljebb heti 10 órában tanulják a kémiát bizonyítványban feltüntetett tantárgyként. A II. kategóriában pedig azok, akik nem tartoznak az I. kategóriába.

A versenyen a diákok három fordulón keresztül mérték össze a tudásukat.

  1. Az első fordulóban 300 perc alatt egy 100 pontos írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk.
  2. A második fordulóban szintén egy 100 pontos feladatsort kaptak, amit 300 perc alatt kellett teljesíteniük.
  3. A harmadik fordulóban pedig 180-240 perc volt az 50 pontos laboratóriumi feladatok megoldására. Itt kaptak kísérletelemzést, egyszerű preparatív feladatokat, valamint minőségi és mennyiségi analízist a szervetlen és a szerves kémia tárgykörében.

Mutatjuk, mely iskolákból és hány diák jutott be a kémia OKTV döntőjébe a két kategóriában:

I. kategória

  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium -  2
  • Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium - 1
  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium - 1
  • Földes Ferenc Gimnázium - 1
  • Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - 9
  • Miskolci Herman Ottó Gimnázium - 1
  • Révai Miklós Gimnázium és Kollégium - 5
  • Váci SZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium - 1
  • Gödöllői Török Ignác Gimnázium - 2
  • Pécsi Janus Pannonius Gimnázium - 2
  • Szent István Gimnázium - 3
  • Jedlik Ányos Gimnázium - 1
  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium - 1
  • Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium - 1
  • Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium - 1

II. kategória

  • Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium - 4
  • ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium - 8
  • Szent István Gimnázium - 1
  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium - 3
  • Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma - 2
  • Tóth Árpád Gimnázium - 2
  • Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium - 2
  • Révai Miklós Gimnázium és Kollégium - 1

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.