Mi az a NEK-adatlap és hol lehet igényelni? Közoktatás
Rodler Lili

Mi az a NEK-adatlap és hol lehet igényelni?

Nem csak a friss középiskolásoknak lesz rá szüksége, hanem az elsősöknek és az egyetemet kezdőknek is.

Bár még a középiskolai felvételi végleges rangsorainak a kihirdetése is várat magára, hiszen azt az iskolák április 28-án kezdik el kirakni, azért nem árt a jövő tanévvel is foglalkozni kicsit. Pláne, ami a diákigazolványokat érinti majd, mivel iskolaváltáskor újat kell igényelni. Ennek pedig nem árt majd időben nekiállni, hogy a júniusi középiskolai beiratkozásnál minden kéznél legyen.

Középiskolai felvételi 2025: ezt tudjátok tenni, ha sehova nem jutottatok be

Ehhez a legfontosabb dokumentum a NEK (Nemzeti Egységes Kártyarendszer) adatlap. Ezt egyébként a friss elsősök esetében is meg kell szerezni, ha az április 10-11-ei beiratkozásig nem történt meg.

A NEK-adatlap igénylése nem egy bonyolult folyamat, viszont a leendő középiskolások már több szempontot is figyelembe vehetnek az igénylésnél. Például, ha már rendelkeznek 5 évnél nem régebbi adatlappal, akkor akár annak a másolatát is leadhatják a beiratkozáskor. Viszont, ha nem tetszik rajta a fotójuk, akkor igényelhetnek újat is. Ezt két módon tehetik meg:

  • Ha még nem múltak el 14 évesek akkor szülővel, törvényes képviselővel együtt el kell menjenek a kormányhivatalba, leadni az igénylést,
  • vagy ha már elmúltak 14 évesek, akkor online Ügyfékapu+ vagy DÁP-on keresztül is intézhetik, feltéve, ha készült róluk egy évnél nem régebbi fotó a kormányablakban.

Az egyes lehetséges esetekről és a szükséges ügyintézési folyamatokról a Sulinavigátor.hu összeállított egy folyamatábrát, ami alapján könnyen eldönthető, hogy mi a teendő.

 

Nem csak a középiskolásoknak és a leendő elsősöknek lesz feladata a NEK-adatlap igénylése. A hamarosan érettségiző, és szeptembertől friss egyetemistáknak is szükségük lesz rá, hiszen az egyetemek is kiállítanak diákigazolványt a hallgatóik részére.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.