Megjelent a rendelet, mindennap 45 perces foglalkozásokon kell részt vennie a nagycsoportosoknak Közoktatás
Rodler Lili

Megjelent a rendelet, mindennap 45 perces foglalkozásokon kell részt vennie a nagycsoportosoknak

Bár az előzőleg véleményezésre bocsájtott rendelettervezetet korábban hivatalosan is visszavonták, egy másik verzió került bevezetésre.

Korábban megírtuk, hogy a Szülői Hang által indított petíciót, amit az óvodák „iskolásítása” ellen indítottak, több mint 18 ezren írták alá és így részben személyes sikernek tekintik, hogy a kormány végül elállt a rendelet bevezetésétől. A kedd este megjelent közlönyben azonban feltüntették az átfogalmazott óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló rendeletet, vette észre a HVG.

A kormányrendelet végül ezt tartalmazza:

A gyerekek a tanköteles korukat megelőző nevelési évben vagy ha tanköteles korúként még óvodába járnak, „a későbbi eredményes iskolai előrehaladáshoz fontos képességeik és készségeik fejlesztése érdekében az óvodai csoportokban naponta összesen 45 perces időkeretben, a feladatra differenciált, a gyermek egyéni terhelhetőségéhez igazodó – amennyiben az infrastrukturális adottságok lehetővé teszik, külön térben szervezett – iskola-előkészítő fejlesztő pedagógiai tevékenységben vesznek részt”.

A jogszabály mellékletében kitértek arra is, hogy az óvodai nevelés pedagógiai alapelvei miként vannak többek között meghatározva: „a gyermeket – mint fejlődő személyiséget – szeretetteljes gondoskodás és különleges védelem illeti meg, a gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége, és ebben az óvodák kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet töltenek be. Az óvodai nevelésnek a gyermeki személyiség teljes kibontakozásának elősegítésére kell irányulnia – az emberi jogok és a gyermeket megillető jogok tiszteletben tartásával – oly módon, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel részesülhessen színvonalas nevelésben”.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.