Ma lejár a középiskolai felvételi sorrendmódosításának határideje: ezt kell róla tudnotok Közoktatás
Gál Luca

Ma lejár a középiskolai felvételi sorrendmódosításának határideje: ezt kell róla tudnotok

Mégis érvényes minimumponthatárok, sorrendmódosítás mente, új tanulmányi terület felvétele - összegyűjtöttük, miket érdemes tudnotok az utolsó órákban.

Ha az idei tanévben nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba, vagy kilencedik osztályba felvételiztek, akkor utoljára ma tudjátok módosítani az általatok korábban megjelölt iskolák és szakok listáját.

Mi a különbség az ideiglenes és a végleges felvételi jegyzék között?

Fontos tudnotok, hogy új iskolát ilyenkor már nem vehettek fel, csak a korábban megjelölt intézmények sorrendjén tudtok változtatni. Az Oktatási Hivatsl szerint azonban új tanulmányi területet felvehettek, de ez csak olyan középfokú iskolában lehetséges, ami a tanulói adatlapotokon már korábban is szerepelt, és az érintett középiskola erre kijelölt képviselője a tanulmányi terület utólagos megjelöléséhez előzetesen hozzájárult.

A sorrendmódosítás menetéről ebben a cikkünkben olvashattok.

A módosítási időszakot követően pedig már nincs más dolgotok, mint várni: az iskolaigazgatóknak április 15-ig kell elküldeniük az Oktatási Hivatalnak az ideiglenes felvételi rangsoraikat, amik alapján a hivatal összeállítja a végleges, vagyis egyeztetett felvételi jegyzéket. Ezt legkésőbb április 28-ig továbbítják a középiskoláknak, amik 2025. május 5-ig értesítik a hozzájuk jelentkezett tanulókat a sikeres felvételről vagy a jelentkezés elutasításáról.

Utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok

Több budapesti állami gimnázium az utolsó pillanatban módosította az ideiglenes felvételi listát, automatikusan elutasítva azokat a diákokat, akik nem érték el a minimumpontszámot a központi írásbelin. Bár egyes diákok eredetileg sorszámot kaptak, a frissítés után elutasítás jelzést ("E") láttak a nevük mellett.

A Klebelsberg Központ továbbra is állítja, csak ajánlást fogalmaztak meg, aminek célja az volt, hogy minden tanuló a képességeinek megfelelő iskolába kerüljön. Lapunknak azt írták: "a felvételi pontszámok meghatározásánál a hatályos jogszabályokat kell betartania az iskoláknak. De szeretnénk jelezni, hogy a gimnáziumok jó része már korábban meghatározott minimum felvételi pontszámot."

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.