Balázsék 3,5 millió forintot szeretnének gyűjteni egy bezárásra ítélt nógrádi óvodának Közoktatás
Rodler Lili

Balázsék 3,5 millió forintot szeretnének gyűjteni egy bezárásra ítélt nógrádi óvodának

Az ide járó gyerekek sokszor csak az oviban kapnak ételt.

A Balázsék nevű Rádió 1-es reggeli műsor egy részét nógrádi Gesztenyefa óvoda körülményeinek átbeszélésével töltötték, és arra kérték a hallgatókat, ha tehetik, akkor segítsenek, hogy az intézmény fennmaradhasson. Az ovit egyébként a nem megfelelő körülmények miatt akarják bezárni.

A célösszeg 3,5 millió forint, amiből az épületet fel lehetne újítani, és így a megszabott kritériumoknak megfelelne.

 

„Jelenleg 17 halmozottan hátrányos helyzetű gyerek jár ide. Ezek a gyerekek sokszor egész nap náluk kapnak csak enni, ha kell mosnak rájuk és természetesen fejlesztik őket” – emelték ki a műsor Facebook-oldalára kitett bejegyzésben is.

Azonban nem ez az egyetlen intézmény, aminek szüksége van akár pénzbeli, akár tárgyi támogatásra.

 

Az adományokra rászoruló óvodák

Az Örökbe fogadok egy ovit alapítvány 2019 óta gyűjt a rászoruló gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézményeknek, és nemcsak az óvodáknak, hanem anyaotthonoknak, gyermekotthonoknak, tanodáknak és még az újszülötteknek is. Mindezt országszerte, ahogy az az oldalukon feltüntetett térképen is látszik. Jelenleg 800 olyan intézmény van a rendszerükben, aminek szüksége van az adományokra.

A nógrádi Gesztenyefa óvodát az alapítványon keresztül tudjátok támogatni, utána pedig végigkövethetitek, hogy miként is hasznosult az adományotok.

 

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.