Mintegy 16 ezer pedagógus hiányozhat az oktatásból Közoktatás
Kurucz Tünde

Mintegy 16 ezer pedagógus hiányozhat az oktatásból

Egyre többen jelentkeznek pedagógusképzésre, de az osztatlan tanári szakok továbbra sem népszerűek.

A pedagógusképzésbe jelentkezők száma ugyan növekedett az előző évhez képest, azonban az osztatlan tanárképzésre első helyen jelentkezők száma továbbra is alacsony - írja a Népszava.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint az idei általános felvételi eljárásban mindössze 2226 fő választotta első helyen az öt- vagy hatéves tanárképzést. Ez a szám nem elegendő a közeljövőben nyugdíjba vonuló pedagógusok pótlására sem.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás a Népszavának úgy fogalmazott, hogy ez az adat aggasztó, mivel a jelentkezők közül nem mindenkit vesznek fel, és a képzés során is jelentős a lemorzsolódás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet hozzátette, hogy a jelentkezők száma csupán töredéke a jelenlegi tanárhiánynak, amelyet 16 ezer főre becsülnek.

Arról nem beszélve, hogy különösen alacsony a természettudományos tanári szakokra jelentkezők száma. Például az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a biológiatanári szakra 45-en, a fizikatanári szakra 24-en, míg a kémiatanári szakra mindössze 13-an jelentkeztek első helyen.

Nagy Erzsébet szerint a tanári pálya vonzóbbá tételéhez nem elegendő a béremelés. A fiatalok tisztában vannak azzal, hogy egy pedagógusnak központi utasításoknak kell megfelelni, és azt meghatározzák nekik, milyen tankönyvekből, milyen tantervek alapján szabad tanítaniuk.

 

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.