Barna, gusztustalan víz folyik a szőlősgyöröki iskola csapjaiból Közoktatás
Rodler Lili

Barna, gusztustalan víz folyik a szőlősgyöröki iskola csapjaiból

A probléma az egész községet érinti. A szolgáltató a magas vastartalomra hivatkozik.

Több liternyi vizet kell kiengedni a csapon ahhoz, hogy barna víz helyett, normális színű folyjon Szőlősgyörökön. A pazarlást a helyi általános iskolában sem nézik jó szemmel, ráadásul azt szeretnék, hogy a gyerekek minél egészségesebben éljenek, ezért gyorsan megoldást kellett találni a barna vizes problémára – írta meg a Sonline.

Lukács Anett, a Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója a hírportál megkeresésére elmondta, hogy a fenntartó víztisztító berendezések vásárlása mellett döntött, így valamiféle megoldást tudnak szolgáltatni a problémával kapcsolatban.

A csaknem 70 ezer forintos eszközöknek csütörtökön kellett megérkezniük az intézménybe, amiknek a szűrője nagyjából egy évig használható.

„Az óvodába, az iskolába és az ebédlőbe is szerelünk majd fel ilyen eszközöket” – mondta az igazgató. – „Szeretnénk, ha a gyerekek egészséges, normális színű vizet tudnának fogyasztani, és nem akarunk pazarolni azzal, hogy kiengedünk a csapból feleslegesen sok liter barna vizet és megvárjuk, amíg megtisztul.”

Az igazgatónő azt is hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet miatt sok diák otthonról viszi a palackos vizet.

A Sonline megkereste a régió vízszolgáltatóját az üggyel kapcsolatban. Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. sajtószóvivője válaszában kifejtette, hogy víz vaskoncentrációja a településen igen magas, ami a hálózatöblítések idején sokkal láthatóbban jelenhet meg a felhasználóknál.

A sajtószóvivő kiemelte, hogy „a magas vastartalom a szolgáltatott víz különböző célú felhasználhatóságát befolyásolhatja ugyan, de közegészségügyi kockázatot nem hordoz, így a fogyaszthatóságot nem korlátozza.”

 

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.