Középiskolai felvételi: meddig küldik ki az értesítést a központi írásbeli vizsga eredményéről? Közoktatás
Gál Luca

Középiskolai felvételi: meddig küldik ki az értesítést a központi írásbeli vizsga eredményéről?

Már csak két napot kell várni arra, hogy minden középiskolába felvételiző diák megkapja az eredményeit.

A központi írásbeli vizsga eredményéről 2025. február 7-éig értesít titeket a vizsgát szervező középiskola – olvasható az Oktatási Hivatal oldalán. Ezzel egyidőben pedig az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a pályázatuk eredményét.

A tájékoztató tartalmazza a vizsga részletes eredményeit, valamint az igazgató vagy az általa kijelölt személy aláírásával hitelesített értékelő lapot.

A diákok tanulói jelentkezési lapjait az általános iskolák február 20-ig továbbítják a kiválasztott középiskoláknak. Tehát legkésőbb eddig a napig kell összeállítanotok azoknak az iskoláknak a listáját, ahová szeretnétek bekerülni, az első helyen értelemszerűen azzal az intézménnyel, amit a legjobban szeretnétek.

Ha az általatok megjelölt iskola szóbeli felvételit is tart, akkor azokat március 3. és 20. között kell megszerveznie az intézményeknek.

Arról, hogy milyen határidők várnak még rátok a középiskola felvételi során, ebben a cikkünkben olvashattok:

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.