Elsőfokon elutasította a bíróság két tanár keresetét, akiket polgári engedetlenség miatt rúgtak ki 2022-ben Közoktatás
Gál Luca

Elsőfokon elutasította a bíróság két tanár keresetét, akiket polgári engedetlenség miatt rúgtak ki 2022-ben

A pedagógusokat nem lepte meg a döntés, de ügyvédjük szerint fellebbezni fognak.

Ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégiuma két pedagógus keresete kapcsán, akiket korábban polgári engedetlenség miatt bocsátottak el munkahelyükről – írja a Népszava.

Szerda délelőtt elsőfokon elveszítette Törökné Pethő Erzsébet és Kapin Lilla azt a munkaügyi pert, amelyet azért indítottak, mert 2022 novemberében a Belső-Pesti Tankerületi Központ többszöri polgári engedetlenség miatt elbocsátotta őket.

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium és az Eötvös József Gimnázium két tanár a munkamegtagadással a közoktatás problémáira akarta felhívni a figyelmet. A pert pedig azért indították, mert a kirúgásukat aránytalan szankciónak tartották.

„A mai döntés jogilag és emberileg is nehéz volt. Ez nem jelenti azt, hogy a pervesztes félnek nem lehetett meg bizonyos területeken a maga igazsága. De ez egy munkajogi vita, a bíróság döntését a jogi keretek határozzák meg”

- mondta Halmos Szilvia bíró a döntés kapcsán. Megjegyezte, hogy bár a polgári engedetlenség egy erőteljes véleménynyilvánítási forma, amit az Alaptörvény is véd, azonban a másik fél oldala is fontos a történetben.

Mivel a felperes pedagógusok tisztában voltak azzal, hogy jogi következményeket vonhat maga után az engedetlenségük, ezért a bíró szerint egy ponton túl már nem vitatható el a munkáltatótól, hogy a jogsértésekre reagáljon.

Törökné Pethő Erzsébet a lapnak azt nyilatkozta, hogy nem lepte meg, de elszomorította a döntés. A tanárok ügyvédje, Sziklai Tamás azt mondta, fellebbezni fognak az elsőfokú döntés ellen.

 

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba? Közoktatás Gál Luca

Már csak egy hónap van a nyárból – hogyan segíthetünk a gyerekeknek visszarázódni az iskolai rutinba?

Egy hónap maradt hátra a nyárból. Ez gyerekszemmel még rengeteg időnek tűnhet, azonban a szülőknél ilyenkor már felmerülhet a kérdés: mikor és hogyan érdemes visszaállni a megszokott iskolai hétköznapokhoz. Hogyan ne kelljen a gyerekkel túl nagy váltásnak megélni a nyári szünet végét? Budavári Eszter pedagógiai szakpszichológussal beszélgettünk.