14 év alatti lányokat molesztáló tanár ellen emeltek vádat Borsodban Közoktatás
Eduline/MTI

14 év alatti lányokat molesztáló tanár ellen emeltek vádat Borsodban

A két tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette és simogatta őket.

Diáklányokat molesztáló tanár ellen emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Ügyészség, írja az MTI. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2017 augusztusa és 2020 júniusa között egy borsodi kisvárosban lévő gimnáziumban tanárként dolgozott, ahol 2019 szeptemberétől egy 16 éves diáklánnyal érzelmi kapcsolatot alakított ki.

Az iskolában rendszeresen ölelgette, tanítási időn kívül is találkozgatott vele, illetve ajándékokat vásárolt neki.

A pedagógus legalább három-négy alkalommal szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal, aki ebbe beleegyezett. A beleegyezési korhatár Magyarországon a 14. életév, ha valaki betöltötte ezt az életkort, úgy joga szerint szabadon dönthet, hogy kivel, mikor és hogyan létesít szexuális kapcsolatot.

2023-ban a tanár szeptember és december között egy másik borsodi településen működő szakképző iskolában helyezkedett el. A vádiart szerint itt október végétől a munkaviszonyának megszűnéséig két tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak tett folyamatosan szexuális tartalmú megjegyzéseket, illetve a korábbi esethez hasonlóan ölelgette és simogatta őket.

Mind a kettő diáklány kifejezett kérése ellenére cselekedett így.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.